
204 KORALL 38.
A KORALL szerzõinek!
A Korall folyóirat közlési és hivatkozási szabályzata
A KÉZIRAT LEADÁSA
A szerkesztőség társadalomtörténeti, máshol nem publikált cikkeket, recenziókat, forrásközléseket,
konferencia- és egyéb beszámolókat fogad el közlésre, kizárólag az alábbi formai feltételek teljesítésével.
Aszerkesztőség fenntartja ajogot arra, hogy átdolgozás javaslatával visszaadja akéziratot aszerzőnek.
Aközlés céljából való beküldéssel aszerző elfogadja afolyóirat közlési és hivatkozási szabályzatát.
A kézirat megjelentetésével aszerzők elfogadják, hogy cikkük kivonata, amegjelenést követő máso-
dik évben pedig az egész cikk az Interneten (www.korall.org) is megjelenik. (Amennyiben ehhez aszer-
ző nem járul hozzá, úgy azt kérjük, hogy írásban jelezze aszerkesztőségnek.)
Minden szerző tiszteletpéldányként díjmentesen öt, recenzió esetén három példány átvételére jo-
gosult.
A kézirat szövegét CD-n vagy e-mailen kérjük aszerkesztőséghez eljuttatni (elérhetőségeket
lásd alább), lehetőség szerint mellékelve egy kinyomtatott példányt, mely megegyezik afájl tartal-
mával. (Célszerű atáblázatokat, ábrákat külön fájlban is leadni.) Felhívjuk szerzőink gyelmét,
hogy aszövegszerkesztők generált lábjegyzet funkcióját használják. Minden szerzőtől kérünk egy
1000–1500 leütés terjedelmű rezümét angol vagy magyar nyelven, acikk leadásával egyidőben.
Kéziratot nem őrzünk meg.
Kéziratot kizárólag az alábbi hivatkozási rendszerrel készítve fogad el aszerkesztőség. Aközlésre el-
fogadott, de nem megfelelő hivatkozásokkal ellátott szöveget visszaküldjük aszerzőnek átdolgozásra.
A kézirat egy-másfél ív, de legfeljebb két ív (80 000 leütés) terjedelmű lehet. Amennyiben a közlés-
re elfogadott írás hossza meghaladja ezt, a szerkesztőség visszaküldi a szöveget a szerzőnek átdolgozásra.
A szerkesztőség fenntartja ajogot, hogy anonim külső szakértő véleményét is kikérje a leadott tanul-
mányról.
Recenziók esetén a recenzált munká(k)ról az összes könyvészeti adatot (kiadó, oldalszám, mellék-
letek, térképek, illusztrációk, sorozat megnevezése) is kérjük feltüntetni, illetve idegen művek esetén a
címet lefordítani, [ ]-ben megadva azt. Hosszabb terjedelmű és számos lábjegyzetet tartalmazó recenzió
esetén a tanulmányoknál ismertetett módon (lásd alább) kérjük az írás végén feltüntetni a hivatkozott
irodalmat. Rövidebb recenzió esetén az adott irodalmi hivatkozás minden előfordulásánál kérjük a teljes
bibliográ ai leírást feltüntetni a hivatkozott irodalomlista mintáját követve.
HIVATKOZÁSOK
Mind az irodalmi, mind aforráshivatkozásokat, továbbá minden megjegyzést lábjegyzetben kérünk
feltüntetni.
Az irodalmi hivatkozások akövetkező formátum szerint szerepeljenek: Szerző évszám: oldalszám.
(pl. Nagy 1988: 23.) Több szerző által jegyzett mű esetén ahivatkozás formátuma: Szerző – Szerző év-
szám: oldalszám. (pl. Berger – Luckmann 1998: 104–105.)
A forráshivatkozások a forrástípusnak (levéltári forrás, újságok, interjú stb.) megfelelő formát kö-
vessék. Levéltári források esetében kérjük, rövidített formában hivatkozzon a szerző (pl. VML IV. 401.
b. 13789/1935.), s a rövidítést hátul a forrás listájában oldja fel.
Komentáře k této Příručce