
4
Végső soron a nyugati hatalmakat nem fűzte különleges gazdasági érdekből
származó vagy etnikai, kulturális affinitásból fakadó kapcsolat Közép-Európához.
Előbb a német terjeszkedést akarták a térség irányba terelni, majd a létfontosságú
érdekek megőrzéséhez szükséges megegyezés érdekében átengedték a régiót a Szov-
jetuniónak.
Az új európai rend felé
A második világháború befejezése idején a brit stratégia arra koncentrált, hogy meg-
tartsa a Közel-Keletet, valamint hogy fennmaradjon Nagy-Britannia nagyhatalmi stá-
tusa. 1944-ben a Foreign Office angol-szovjet együttműködéssel akarta feltartóztatni
Németországot. Nagy-Britannia nem attól tartott, hogy a Szovjetunió lesz az uralkodó
hatalom Kelet-Európában, hanem attól, hogy a Szovjetunió tovább terjeszkedik nyuga-
ti, illetve déli irányban. A háború utáni terveket kidolgozó bizottság (Post Hostilities
Committee) a Nemzetközösség biztonságában és a közel-keleti olaj védelmében hatá-
rozta meg a brit stratégiai érdeket. Feltételezték, hogy Magyarországon „uralkodó"
(predominant) szovjet befolyás fog érvényesülni. 1945-ben a Foreign Office újraérté-
kelte a brit stratégiát, és az új megközelítést a Labour-kormány magáévá tette. Ez a
koncepció visszautasította Churchill befolyási övezeteken alapuló rendezését, mivel az
egyenlő volt a kis országok cinikus cserbenhagyásával és Nagy-Britannia nagyhatalmi
szerepének a feladásával, amelyet egész Európában érvényesíteni kellett, nemcsak ott,
ahol különleges érdekei voltak. Ennek ellenére, az új kurzus szellemi atyja, Sir Orme
Sargent úgy vélte, hogy Magyarország és Románia az a két ország, ahol megengedhe-
tő a döntő szovjet befolyás még akkor is, ha az együtt jár a kommunista rendszer be-
vezetésével. Ennek a két országnak nem volt hatása a brit pozícióra a Földközi-tenger
keleti medencéjében (Kent). Végső soron azonban az „új" koncepció sem hozott vál-
tozást a brit közép-európai politikában. A gyakorlatban London nem akart, és nem is
volt képes szembeszegülni a közép-európai szovjet terjeszkedésnek.
Franciaországban két koncepciót alakítottak ki Kelet-Közép-Európával kap-
csolatban. Alapvetően szovjet biztonsági zónaként kezelték a térséget. A „realista"
koncepció szerint le kellett számolni a térségben mindenféle francia politikai vagy
gazdasági hegemónia gondolatával, és a Szovjetunióval való szövetség keretein belül
kell fellépni. A térség államai összekötő kapcsot jelenthettek a Szovjetunió és Francia-
ország között. Ezzel szemben a másik verzió meg akarta védeni a csehszlovák és az
osztrák kérdéssel összefüggő alapvető francia érdekeket. Eszerint a francia diplomá-
ciának határozottságot kellett mutatnia, és felülkerekednie a térség államainak egymás
közötti vitáin, hogy fontos szerepet tölthessen be a térségben. 1945-ben a „realista"
koncepció kerekedett felül. A Quai d'Orsay-n világossá vált, hogy a szovjet befolyás
lesz az uralkodó, és Közép-Európa többé nem kaphat szerepet a Németországgal
szembeni biztonsági rendszerben. Megtörtént a leszámolás a közép-európai nagyha-
talmi ambíciókkal (Kecskés).
Olaszország még drasztikusabban leszámolt a térséggel: a jugoszlávokkal
szembeni területvesztés, a görög szigetek, Albánia és a gyarmatok elvesztése egyér-
telműen véget vetett a Földközi-tenger keleti medencéjében és a Balkánon érvényesülő
hegemónia megszerzésére irányuló törekvéseknek. Olaszország elfordult a térségtől,
és Nyugat-Európához csatlakozott (Horváth). A kettéosztás felé haladó Németország
elvesztette szuverenitását, és minimális kereskedelmi kapcsolatok kiépítésén túlmenő-
en nem volt, nem is lehetett közép-európai politikája. Rövid távon nem jelenthetett
Komentáře k této Příručce