
20
kelet-európai politikákat szült, ez - a két világháború közötti korszakkal ellentétben -
nem vezetett különösebb konfliktushoz az érintett nagyhatalmak között, és nem fo-
galmazódott meg olyan követelmény sem az egyes államok számára, hogy azok vá-
lasszanak nagyhatalmi partnereik közül. Olyannyira, hogy a nyolcvanas évek végén az
NSZK és Franciaország között szóba került, hogy hangolják össze kelet-európai poli-
tikáikat, bár ez a szándék a francia kételyek miatt nem realizálódott.
Új fejlemény volt 1945 után, hogy Nagy-Britannia és Franciaország időről
időre gazdasági alapon közeledett a térséghez. Míg 1945 előtt a gazdasági szempontot
alávetették a politikainak, addig a nyolcvanas években a gazdaság önmagában is fon-
tos tényezőként jelent meg Párizs és London politikájában, amennyiben a térséget
piacként kezdték tekinteni az áru-, illetve tőkeexport számára.
Egyes elemek nem változtak a nagyhatalmi politizálásban. Mindvégéig kulcs-
szó a stabilitás. Akárcsak az 1920-1930-as években a térség stabilitása első számú
szempont, hiszen a térség instabilitása biztonsági kockázatokat rejt. Nem véletlen,
hogy a nyugati hatalmak igyekeztek formákat találni ennek biztosítására. Akárcsak a
második világháború előtt, azt követően is a regionális integráció látszott a megoldás-
nak. Az érintettek, illetve Németország, majd a Szovjetunió, ilyen-olyan indokkal
elutasították ezeket a próbálkozásokat. A két világháború közötti korszak dilemmája
volt, hogy a gazdasági integráció felől haladjanak a politikai felé, avagy fordítva. A
gordiuszi csomót átvágva, jelenleg az Európai Unión belül a kettő párhuzamosan zaj-
lik. Napjainkban már önmagában is stabilizáló tényező, hogy Nyugat-Európa már nem
kezeli külön térségként Kelet-Közép-Európát, egész Európa eggyé vált. Ugyanakkor a
regionális együttműködési formákat továbbra is szorgalmazzák, de immár nagyhatalmi
kontroll igénye nélkül.
A jelenkorra kiható változások sorában talán a legfontosabb, hogy Kelet-
Közép-Európa biztonságát a nagyhatalmak szavatolják. A térség többé már nem leír-
ható része a kontinensnek. A két világháború között a régiótól elvárták, hogy biztosítsa
a nyugati hatalmak hátországát. De amikor a helyzet úgy kívánta, a nyugati biztonság
érdekében feladták Kelet-Európát, sőt úgy vélték, hogy a kezelhetetlen terület jobb
kezekben van olyan nagyhatalmak kontrollja alatt, amelyek amúgy talán Nyugat-
Európa felé terjeszkednének. Mára térségünk a kontinens biztonságának, egységének
integráns része, országai visszanyerték a hidegháború során elvesztett önálló arculatu-
kat.
Felhasznált irodalom
Adamlhwaite, Anthony: Grandeur and Misery: France's bid for Power in Europe, 1914—1940. London,
Arnold, 1990.
Ahonen, Pertti: After the Expulsion: Western Germany and Eastern Europe, 1945-1990. Oxford, Oxford
University Press, 2003.
Ádám Magda: A kisantant és Európa 1920-1929. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1989.
Ádám Magda: The Versailles System and Central Europe. Ashgate, Variorum, 2004.
Barker, Elisabeth: British Policy in South Eastern Europe in the Second World War. London, MacMillan,
1976.
Bátonyi, Gábor: Britain and Central Europe 1918-1933. Oxford, Clarendon Press, 1999.
Borhi, László: Hungary in the Cold War, 1945-1956. Between the United States and the Soviet Union.
Budapest-New York, CEU Press, 2004.
Bozo, Frederic: Two Strategies for Europe: De Gaulle, The United States and the Atlantic Alliance.
Lanham. Rowman and Littlefield, 2000.
Bullock, Alan: Hitler and Stalin - Parallel Lives. London, Fontana, 1998.
Komentáře k této Příručce