
7
tartójába foglalva lett volna a helye - a reprezentációt kedvelő velenceiek győzelmeik
ünneplése alkalmával még csak be sem mutatták, győzelmi szertartásaik részévé ezek
egyike sem vált. Az ekkoriban, illetve a későbbi évtizedekben Velencébe érkező érté-
kes kereszt-ereklyetartók mindegyikének,
12
a Szent Vért tartalmazó kristályampullá-
nak, más szentek testének és ereklyéjének, a tetrarchák vörösmárvány szobrának, az
aranyos csillogású bronzlovaknak, a vörösmárvány és márványoszlopoknak, a pompás
oszlopfőknek,
13
a felbecsülhetetlen ékszereknek ugyanez lett a sorsuk. Egyetlen erek-
lyetartó sem tartalmaz diadalra utaló feliratot.
14
Később is kínosan kerültek minden-
nemű utalást a győzelemre, így nem tudták pótolni a korábbi csorbát akkor sem, mikor
évtizedekkel később egy tűzvészből Krisztus Keresztje és Vére, valamint Keresztelő
Szent János fejereklyéje sértetlenül megmenekült, és akkor sem, mikor az esetet har-
minc év múlva, 1265-ben csodának minősítették. A csoda azonban törvényesítette és a
maga módján megmagyarázta az ereklyék tulajdonjogát, azok megszerzésével együtt.
Enrico eredeti keresztereklyéjét nem lehet azonosítani, amit ugyanis annak
tartottak, bizonyíthatóan tévedés volt, ezért minden további, a kereszt létező darabjait
igazoló beszámoló spekulatív. Nem kivétel ezalól az a keresztfa sem, amelyet Andrea
Dandolo látott, és amelyet szerinte Nagy Konstantin viselhetett győzelmi jelvényként.
Ezt a keresztet ugyanis Henrik császár keresztjével azonosították, aki azonban csak
Enrico Dandolo halála után lépett trónra.
15
E körülmények alapján a krónikás megbíz-
hatóságát kétségbe vonjuk, s helyette más tényállást veszünk figyelembe.
Azon négy ereklye - az Igaz Kereszt, a Szent Vér, a Keresztelő koponyája,
Szent György karja -, amelyről Andrea Dandolo megemlékezett, 1260/1270-től, va-
gyis nagyjából akkortól, hogy közülük három megmenekülését csodának minősítet-
ték,
16
a Szent Márk-székesegyház déli kereszthajója és a dózsepalota udvara közötti
átjáróban mint kőből készült relief-ikonok tűntek fel. Ez az átjáró kívülről, a templom
kincstára mentén fut, vagyis a fal külső oldalát éppen ott díszítették a domborművei,
ahol a fal belső oldalán a rendkívüli ünnepeken az ereklyék bemutatására szolgáló
oltár állt. A dombormű pedig ereklyetartóikban pont azokat az angyalok által átnyúj-
tott, isteni kéz által megáldott értékes adományokat mutatja, amelyeket Enrico
Dandolo küldetett át, vagyis a Szent Vérrel telt ampullát, a két kereszt-ereklyetartót,
Keresztelő Szent János fejereklye-tartóját, valamint Szent György karjának
relikváriumát. Valamennyi dózse, így a történetíró is, ettől kezdve valahányszor ká-
polnájába tartott, naponta elhaladt az említett relikviák előtt. Talán elhaladtában maga
Andrea is megérintette ezeket a kőbe vésett szentségeket, amint arról az angyalokon
látható érintésnyomok is tanúskodnak. A krónikás tehát tapasztalhatta, sőt saját sze-
mével láthatta a fenti négy ereklye összetartozását, amelyek közül a három legértéke-
sebb - az Úr Keresztje, Vére és a Keresztelő koponyája - összekapcsolása, miként
láttuk, semmi esetre sem Enrico Dandolónak köszönhető, sokkal inkább annak a halála
után évtizedekkel bekövetkező tűznek, amiből kimentették őket, illetve a csodát ki-
nyilvánító Domonkos-rendi barátok interpretációs képességének.
A velenceiek feltűnő alapossággal takargatták kincseik botrányos eredetét;
ebben az anakronisztikus légkör és a különböző történetek szövevénye is a segítségük-
re volt. Egy olyan múlt képei körvonalazódnak a szemünk előtt, amely azt a látszatot
kelti, mintha az újonnan megszerzett zsákmány tulajdonképpen régtől fogva Velence
birtokában lett volna. Az elképzelésük szerinti dicsőséges történelem ugyanakkor
többre hivatott a jelen egyszerű legitimációjánál, alkalmat kínál ugyanis a mítoszte-
remtésre,
17
utat nyit Velence felmagasztosulása és „az Isten teremtette város" (civitas
quam fecit Deus)
n
apoteózisa felé. Ennek szellemében változtatták meg 1209-ben
Komentáře k této Příručce